Napi horoszkóp – 2021. július 28.

Büszke, játékos önkifejezés (a Merkúr az Oroszlánba lép)

A mai napon a tudatosságot, a kommunikációt képviselő Merkúr az Oroszlán jegyébe lép. Az Oroszlán mindig kitűnik a többiek közül, vezéregyéniség, emellett kifejezetten intuitív is. Most a kommunikáció során is megfigyelhetjük ezt – képesek vagyunk jól átlátni egy-egy helyzetet, mérlegelni és meghatározni a helyes irányt. Mindezt úgy, hogy figyelembe vesszük a körülményeket, sőt, jól rá is érzünk, mi a legfontosabb. Ami nehézséget okozhat, az a kritika – mert az Oroszlán azt nem viseli el – ezért, ha ezt tapasztaljuk, könnyen megsértődhetünk és a saját megbántottságunk lesz a legfontosabb. Figyeljünk ezekre – viszont használjuk ki a jegy adta erőt, nagyszerűséget.

Párdi Petra mester fokozatú parapszichológus, a Tiszta Forrás Intézet volt hallgatója

pardi.petra02@gmail.com

Karmaasztro profiknak: Mars – Sedna anaretikus fix kvadrát

Sedna, a szétdarabolódás általi teremtés kentaurja évtizedek óta a Bikában jár, és nemrég elérte a jegy utolsó fokát, a Mars pedig éppen elhagyni készül az Oroszlánt. Kettőjük kvadrátja anaretikus, amely azt sugallja, a teremtéshez szükséges akarat megtorpant vagy megrekedt és nem tud kiteljesedni, a kvadrát azonban hatalmas, de értelmetlennek tűnő feszültséget teremt. Azok vigyázzanak főleg, akiknek vannak állásaik a fix jegyek utolsó fokán.

Griga Zsuzsanna karma asztrológus

zsuzsanna.griga@gmail.com

Tagged under:

, ,