Napi horoszkóp – 2021. július 30.

Praktikus, tiszta erővel (a Mars belép a Szűzbe)

A mai napon az erőt, akaratot, a határozottságot jelképező Mars a tiszta, praktikus, elemző, minden részletre odafigyelő Szűz jegyébe lép. Most ebben lesz az erőnk, mégpedig úgy, hogy létfontosságú a tisztaság – nem csak otthon, de az ügyeink intézésben is, mert szóba sem jöhet olyasmi, ami nem becsületes. Most tudni akarjuk majd mindenről, hogy mi van a háttérben, hogyan jutott az adott helyzet oda, ahol van, és ha bármilyen feladatot kapunk, annak is minden pontját ismerni akarjuk. A kritika érzékünk is felerősödhet – ezzel jó vigyázni, mert nem mindenki bírja.

Párdi Petra mester fokozatú parapszichológus, a Tiszta Forrás Intézet volt hallgatója

pardi.petra02@gmail.com

Karmaasztro profiknak: Sedna – Ceres anaretikus konjunkció

A tegnapi fix T-kvadrát szerencsére szétesett, mivel a Mars belépett a Szűzbe. A Bika utolsó fokán járó Sedna (szétdarabolódás általi teremtés) azonban ma és a következő napokban a Ceres-zel egyesül. A gondoskodás kisbolygója ebben a jegyben – amit éppen elhagyni készül – jól érzi magát, de a jegyek utolsó fokán járó égitestek a hagyomány szerint megrekedtek és képtelenek tovább haladni. A Sedna éppen abban segíthet, hogy megvizsgáld, mennyire „hatékony” vagy „célszerű” saját gondoskodó elved működése, és ha hibát tapasztalsz, akkor képes legyél átalakítani.

Griga Zsuzsanna karma asztrológus

zsuzsanna.griga@gmail.com

Tagged under:

, ,